Diákoknak
Tájékoztatás a munkaszerződéssel megvalósuló szakirányú oktatásról, tanéven kívüli egybefüggő gyakorlat teljesítéséről
Szakirányú oktatás szakképzési munkaszerződés keretében, vagyis a tanuló és a duális képzőhely (EÁTK Kft.) között MUNKAVISZONY jön létre.
- Ágazati alapvizsgát követően szakmaválasztás. Ezt követően: duális képzésben való részvétel a képzés végéig vagy 2–12 hétig tartó egybefüggő gyakorlat idejére.
- Duális képzés szervezője a duális képzőhely. Az erdészeti ágazatban a duális képzőhely: Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft.
-
A szakmai gyakorlat:
- Mindenkinek 4 hét (20 munkanap).
-
Lehetőleg egybefüggően letöltendő a 20 munkanap.
- Szabadságot, utazást lehetőleg a gyakorlat utánra kell időzíteni.
- Ha mégis meg kell szakítani a gyakorlatot, azt az EÁTK Kft.-vel és a gyakorlat helyszínén is egyeztetni kell.
- Kezdési időpont: a munkaszerződésben meghatározottak szerint, mely az intézmény és a duális képzőhely között előre egyeztetett időpont.
- A szabadság, betegség miatti hiányzás NEM számít bele a 20 napba. Azt le kell dolgozni.
Fontos tudnivalók a munkaviszony létesítéséhez
1. Szerződéskötéshez szükséges tudnivalók
- Kiskorú tanuló esetén a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges.
- Munkaszerződés megkötése kell a munkába állás előtt.
- Foglalkozás-egészségügyi vizsgálat és alkalmasság megállapítása a munkába állás előtt.
- Duális képzőhely biztosítja a tanulók részére az ízeltlábú által terjesztett agyvelőgyulladás (kullancsencephalitis) elleni védőoltás sorozatot, intézi az oltás beadatását. Az oltás megtagadása esetén kéri a duális képzőhely által előkészített nyilatkozat törvényes képviselő általi elfogadását és aláírását. Egyes együttműködő partnerek oltás hiányában megtagadhatják a gyakorlati képzést.
- Munkabér törvény által meghatározott, melynek összege jelenleg havonta bruttó 100.000 Ft.
- Munkabért terhelő levonások: személyi jövedelemadó mentes, egyéni TB járulék (18,5%) terheli, így keresőképtelenség esetén pénzbeli ellátásra jogosult, nyugdíj szempontból szolgálati időt szerez.
- Bér kifizetése bankszámlára történő utalással történik, követő hó 10. napjáig, ezért a tanulónak bankszámlaszámmal kell rendelkeznie.
- A bér kifizetésének feltétele a gyakorlat leigazolása az „Igazolás-Értékelés-szakmai gyakorlat” nyomtatványon.
2. A munkaidőről
- Elengedhetetlen a jelenléti ív naprakész kitöltése munka megkezdésekor és a munkaidő végén.
- A munkaidő minden nap azonos időben kezdődik.
- 18. évnél fiatalabb tanuló esetében a munkaidő napi 7 óra.
- 18. évet betöltött tanulók esetében a munkaidő napi 8 óra.
- Munkaközi szünet: a Munka Törvénykönyv szerint napi 4,5 órát meghaladó munkavégzés esetén 30 perc, 6 órát meghaladó munkavégzés esetén 45 perc, mely minden esetben része a munkaidőnek.
- Túlóra nem rendelhető el. A napi szakirányú oktatás 06–22 óra között történhet.
- Munkarend: általános munkarend, munkaidő heti 5 napra, hétfőtől péntekig tartó beosztással.
3. A munkavégzés helyéről
- A duális képzőhellyel szerződésben lévő együttműködő partnerek.
- Az erdészeti ágazatban elsősorban az erdészeti társaságok.
- Nyári gyakorlat esetén lehetőség szerint a lakóhelyhez legközelebb eső erdőgazdaság, illetve egyéb szerződött partner.
4. Hiányzásokról általánosságban
- Ha a tanuló egybefüggő gyakorlatáról való igazolt és igazolatlan mulasztása meghaladja a foglalkozások 20%-át, úgy az évfolyam követelményeit nem teljesítette és magasabb osztályba nem léphet.
- Igazolatlan hiányzás esetén munkabér nem fizethető.
5. A hiányzásokról
-
Szabadság:
a tanulót évente 45 nap (a képzésben részt vevőt 30 nap)
szabadság illeti meg. Nem teljes évre kötött munkaszerződés esetében
ezt arányosítani kell, ez a 20 munkanap esetén 4 nap szabadság,
melyet alapértelmezésben a letöltött 20 nap után folyamatosan
vesz ki a tanuló.
Szabadság idejére távolléti díj illeti meg. -
Betegség:
minden esetben táppénzes papír szükséges, nem elég a korábban
használt iskolai orvosi igazolás.
Betegség esetén a tanulót megilleti évente 15 nap betegszabadság (munkaviszony hosszával arányosítva), melyre a távolléti díj 70%-a jár, ezt követően pedig az alacsonyabb táppénzre jogosult. -
Egyéb hiányzások:
- Díjazással járó esetek például: kötelező orvosi vizsgálat, hozzátartozói haláleset.
- Díjazással nem járó esetek például: különös méltányosság esetén.
- Az általános oktatásban ismert szülői igazolás nem elfogadható.
-
Igazolatlan hiányzás:
Nem haladhatja meg a foglalkozások 5%-át. Ha nem pótolja a következő tanévig, úgy magasabb évfolyamba nem léphet.
A napon belül nem teljesített órák is levonásra kerülnek (például késés esetén).
6. Megszűnés és megszüntetés
-
Megszűnik:
- A tanulói jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napján.
- Szakmai vizsga évében az utolsó tanítási napon.
- Határozott idő lejártával.
-
Megszüntetés:
- Közös megegyezéssel a megjelölt napon.
- Felmondással, a felmondás közlését követő 15. napon.
- Azonnali hatállyal a közlés napján.
A tanulói munkaszerződéssel kapcsolatos információkérés
E-mail:
tudaskozpont@uni-sopron.hu
Postacím: 9400 Sopron, Cházár András tér 1.
Telefonszám:
+36 99 518 998